Egy régi kép újrakeretezése néha többről szól, mint annak eldöntése, milyen keret illik hozzá. Ennél a Petőfi-nyomatnál először azt kellett végiggondolni, hogyan lehet az idő nyomait úgy eltakarni, hogy közben minél több megmaradjon az eredeti képből.
Ez a régi Petőfi-nyomat erősen sérült, elszíneződött állapotban érkezett. A papír szélein nagy kiterjedésű foltok és szennyeződések voltak, miközben maga az ábrázolás lényegesen jobb állapotban maradt.
A kép tulajdonosa eredetileg arra gondolt, hogy a sérült, elkoszolódott széleket levágjuk, és csak az alsó eredeti feliratot hagyjuk meg. Én inkább olyan megoldást javasoltam, amelyhez nem kell megcsonkítani a régi nyomatot. Egy megfelelően kialakított paszpartuval a sérült szélek eltakarhatók, miközben az eredeti kép a keret mögött változatlan méretben megmarad.
Az alsó feliratot sem akartam eltakarni, ezért a paszpartun külön nyílást készítettem számára. Így a „Petőfi – a nagyszebeni ütközetben 1849 március 11.” felirat továbbra is látható, miközben a kép zavaróan sérült részei már nem vonják el a figyelmet az ábrázolásról.
Ez nem restaurálás volt, hanem egy olyan képkeretezési megoldás, amellyel egy sérült régi nyomatot vágás nélkül lehetett újra bemutathatóvá tenni.

A kép története röviden
A nyomat „Petőfi a nagyszebeni ütközetben 1849. március 11.” címmel készült, és az 1897-ben festett monumentális Erdélyi körképhez – más néven Bem–Petőfi körképhez – kapcsolódik. A nagyszebeni csatát ábrázoló, mintegy 15 méter magas és 120 méter hosszú panorámakép elkészítését Jan Styka lengyel festő irányította, több lengyel, magyar és német művész közreműködésével.
A fennmaradt korabeli nyomatokon – ahogy ezen a példányon is – megtalálható a „Festette: Styka” jelzés. Hasonló példányok közgyűjteményben és műtárgyárveréseken is felbukkantak, ezért nem csupán egy régi faliképről van szó, hanem egy érdekes, több mint százéves történelmi ábrázolásról.
Éppen ezért a keretezésnél számomra fontos szempont volt, hogy az eredeti nyomatból lehetőleg semmit ne kelljen levágni, még akkor sem, ha a sérült szélek a kész képben már nem látszanak.

Régi kép újrakeretezése paszpartuval
A paszpartu itt nem egyszerűen díszítőelem. Az volt a feladata, hogy eltakarja a nyomat erősen elszíneződött és sérült széleit anélkül, hogy azokat le kellene vágni. A kép így a jelenlegi állapotában, teljes méretében maradhatott meg a keretezés mögött.
A törtfehér paszpartu egyúttal nyugodtabb környezetet adott a visszafogott színvilágú képnek. A következő kérdés az alsó eredeti felirat volt. Ha hagyományos, egyszerű téglalap alakú paszpartunyílást készítek, a felirat eltűnt volna.
Ezért az alsó részen külön nyílást alakítottam ki a „Petőfi” felirat és a hozzá tartozó szöveg számára. Így az eredeti nyomatnak ez a része is látható maradt, miközben a körülötte lévő sérült papírfelületet már eltakarja a paszpartu.

A kész keretezés
A keret kiválasztásánál az volt a cél, hogy illeszkedjen a régi nyomat hangulatához, de ne legyen túlságosan díszes. Végül egy sötét, finoman aranyos-barnás keretet választottunk, amely visszafogottan kapcsolódik a kép földszíneihez.
A végeredményen már nem a sérült, foltos papírszélek dominálnak, hanem maga a kép. Közben az eredeti nyomatot sem kellett körbevágni, és az alsó felirat is a kompozíció része maradt.
Számomra ez a munka jól mutatja, hogy egy régi, sérült kép újrakeretezésénél nem mindig a levágás vagy a restaurálás az egyetlen lehetőség. Néha egy jól megtervezett paszpartuval úgy lehet új megjelenést adni a képnek, hogy közben az eredeti állapotból is a lehető legtöbbet megőrizzük.
Más régi vagy különleges tárgyaknál is gyakran maga a keretezési megoldás dönti el, mennyi maradhat látható az eredetiből. Ilyen munka volt például a Kádár Gyula bőrdísz keretezése is.
