Sportmez keretezése LED-világítással

Sportmez keretezése zöld LED-világítással a Keretmester műhelyében

A sportmez keretezése LED-világítással egy Siófokról érkezett megkeresésből indult. Az érdeklődő olyan képkeretet szeretett volna, amelyben a sportmez belső világítást kap. A mez még nem volt nálam, ezért először magát a képkeretet kellett úgy megterveznem, hogy később a megrendelő saját meze kerülhessen bele.

Ez a kialakítás több tervezést igényel, mint egy hagyományos képkeret. A világítást el kellett rejteni, megfelelő helyet kellett hagyni a meznek, és azt is meg kellett oldani, hogy a hátlap később bontható maradjon.

Sportmez keretezése LED-világítással – a képkeret kialakítása

A képkeret belső oldalán körbefutó LED-szalagot a paszpartu takarja, ezért szemből nem látható. Csak a paszpartu mögül érkező, a mezt körülölelő fény jelenik meg.

A világítás távirányítóval kezelhető. A színe és a fényereje is változtatható, így a megjelenés a mezhez vagy a helyiség hangulatához igazítható.

Manchester United sportmez keretezése kék LED-világítással
A világítás színe és fényereje a távirányítóval változtatható.

A mez később is cserélhető

A mezt nem rögzítettem véglegesen a hátlaphoz. Egy vékony fémvállfán függ, amelynek felső rögzítési pontját a paszpartu eltakarja. Így a tartószerkezet nem vonja el a figyelmet a mezről.

A hátlap bontható, ezért a mez később kivehető és másikra cserélhető anélkül, hogy a képkeretet át kellene alakítani.

Vékony fémvállfa a cserélhető sportmezhez LED-világítású képkeretben

A Manchester United mez csak a fotózáshoz került bele

A megrendelő saját meze a keret elkészítésekor még nem volt nálam. A világítás és a mez elhelyezésének kipróbálásához ezért kölcsönkaptam a képeken látható Manchester United mezt.

Ez a mez csak a kész képkeret bemutatását szolgálja; később a megrendelő saját sportmeze kerül a helyére.

A képkeretet mindig az adott mez méretéhez kell elkészíteni

A mez szabása és pontos méretei határozzák meg a képkeret külső méretét, mélységét és a vállfa helyét.A keretlécet és a paszpartu színét is úgy kell kiválasztani, hogy illeszkedjen a mezhez, de ne vonja el róla a figyelmet.

Pontos árajánlathoz ezért szükség van a mez méreteire, valamint annak egyeztetésére, hogy milyen keret, üveg és világítás készüljön hozzá. Egy ilyen képkeret nem előre gyártott termék: minden darabot külön kell megtervezni.

Mikor érdemes LED-világítást választani?

Nem minden sportmezhez szükséges világítás. Egy régebbi vagy dedikált mezhez sokszor jobban illik a hagyományos, visszafogott keretezés. Ennél a megrendelésnél azonban a LED-világítás eleve a kérés része volt, és a képkeretet a helyiség hangsúlyos darabjává teszi.

Az elhelyezésnél arra is gondolni kell, hogy a képkeret közelében legyen elektromos csatlakozási lehetőség. A világítás kikapcsolható, így a keret hagyományos módon is használható.

Ez a megoldás nemcsak sportmezhez használható. Egy baba első rugdalózója, egy keresztelőruha, koncertpóló vagy más fontos textil emlék is kerülhet LED-világítású képkeretbe. Ilyenkor nem feltétlenül a színes fény a jó választás: egy személyes emlékhez sokszor a visszafogott meleg vagy fehér világítás illik.

A világítás nélküli sportmez-keretezésről és néhány korábbi munkámról egy másik bejegyzésben írtam.

Ha Ön is sportmezt szeretne bekereteztetni, a tervezéshez szükség lesz a mez pontos méreteire és arra, hogy hová kerül majd az elkészült képkeret. Ezek ismeretében lehet megfelelő keretet, paszpartut és világítást választani.